Erdélyhegyi Alapítvány
Iskolánkban 1991 óta működik az Erdélyhegyi László által alapított "Erdélyhegyi Alapítvány".
Ez évek óta nagy anyagi segítséget nyújt az iskolának.
2005-ben ebből készült a homlokzat nagy részének felújítása , az épület földszinti csempézése, festése,
a főbejárat és a hátsó bejárat teljes burkolása és festése és egyéb munkálatok,
amelyek mind hozzájárultak az iskola állagának javításához, szépítéséhez.
( A fényképek között megtekintheti felújított iskolaépületet! )
Az eddigi évben és a közeljövőben a tanulók utaztatására (versenyek) szeretnénk fordítani az alapítványba
befolyó összeg bizonyos részét.
Köszönettel tartozunk minden kedves adományozónak, akik lehetővé tették, hogy fejlesszük iskolánkat és a
tanulási körülményeket.
Jelen pillanatban már nagyon kevés pénzzel rendelkezünk, további támogatásukat illetve adójuk 1%-át örömmel vennénk.
Adószám: 19083687-1-06
Számlaszám: 11735005-20367255
Az Erdélyhegyi Alapítvány és az iskola vezetősége
